Rövid leírás:
A résztvevők a játékvezető irányításával a “Yorknak volt egy hercege…” kezdetű mondókát ismétlik egymás után, mozgással kísérve, egyre gyorsuló ritmusban.
Jelleg:
Energetizáló, koncentrációs.
Bármely tanórán bemelegítésnek, felfrissítésnek.
Hely:
Teremben és szabadtéren egyaránt. A résztvevők guggolást, felállást és kisebb karlendítést végezve ne ütközzenek egymásnak vagy tárgyaknak.
Létszám:
Bármennyi.
Életkor:
7 éves kortól.
Időtartam:
3-5 perc. Ha már ismerik a résztvevők: 1-2 perc is elég lehet.
Elsődleges cél:
Élénkítés, foglalkozás elején bemelegítés, foglalkozás közben felfrissítés, feszültségoldás.
Előkészítés:
Nem szükséges. (A résztvevők helyezkedjenek el úgy, hogy ütközés nélkül tudjanak guggolni-felállni.)
Kellékek:
Nem szükséges.
Felvezetés:
A játékosok álljanak fel a rendelkezésre álló területen, a játékvezető felé fordulva!
A játék menete:
A játékvezető miközben a mondókát lassan bemutatja, mozgással kíséri. A résztvevők ismételjék a játékvezető után mondatonként a mondókat szövegét, miközben a játékvezető által mutatott mozgást utánozzák. A szöveg és a mozdulatok:
Yorknak volt egy hercege, (Alapállásban emeljék fel két karjukat, mutassák ujjukkal az 1-es számot!)
Tízezres a serege. (Kis karmozgással mutassák két kezükkel a tízet!)
Felmentek a hegyre, (Magas tartásba lendítsék a karjukat, lehet lábujjhegyre is emelkedni.)
Lementek a völgybe. (Guggoljanak le, érintsék a talajt!)
Ha fent voltak, hát fent voltak! (Állásba emelkedés, magas tartás.)
Ha lementek, hát lent voltak! (Guggolótámasz.)
Amikor felmentek, hát fent voltak, (Állás, karemelés.)Lent sem voltak, (Guggolás.)
Otthon voltak.
Amikor lementek, hát lent voltak. (Guggolás.)
Mikor fent sem voltak, (Felállás.)
Lent sem voltak, (Guggolás.)
Otthon voltak. (Alapállás, kezeinket magunk előtt többször keresztbe lendítve mutatjuk a nemet.)
Az első bemutatást követően ismételjük el többször, egyre gyorsuló tempóban. Addig gyorsíthatjuk, amennyire csak tudjuk. Nem baj, ha már alig lehet érteni, a mozgás a fontos.
Lezárás:
Amikor már nem tudjuk gyorsabban mondani és végrehajtani a feladatot, vége a gyakorlatnak.
Biztonság:
Legyen minden résztvevő körül annyi hely, hogy ne ütközzenek tárgyaknak, egymásnak!