Fő gyakorlat: szövegértés fejlesztése
Széthullott szöveg – tanulási tanáccsal
Előkészítés.
Két darab, egymástól eltérő, néhány mondatos tanulási tanácsot fogalmazunk meg írásban. A mondatokat külön sorba tesszük, majd mondatonként elkülönítve szétvágjuk a lapot.
A gyakorlat menete:
- kiosztjuk a cédulákat
- ismertetjük a feladatot, szabályait
- : „Két tanulási tanács mondatai összekeveredtek. Mindenki kapott egy-egy mondatot. Úgy kell a mondatokat logikai sorrendbe állítanotok, hogy értelmes összefüggő szöveget kapjatok. A szövegeteket nem adhatjátok ki a kezetekből. A szöveg megalkotására kaptok 10 percet. Ha készen vagytok, sorban el kell mondanotok a szöveget.”
- A tanulók önállóan végrehajtják a feladatot, bemutatják a megoldást.
- A tanulásmódszertannal kapcsolatos vonatkozásokat kiemeljük egy megbeszélés során: összefoglaljuk a tanácsot, az egyes állításokat értelmezzük.
Változat:
- az egyik teljes szöveg, a másik szöveg nem teljes (pl. csak az első három mondat).
Megjegyzés:
A gyakorlatot az egyik csoportban időnként megállítottam, és megbeszéltük, hogy éppen hol tartanak, mi a probléma, mit kellene csinálni, hogy eredményesek legyenek. Más csoportnál nem avatkoztam be, csak a végén beszéltük meg.
6. évfolyamon, gyengébb szövegértésű osztálynál tapasztalat: szükség van segítségre. Az együttműködés során megállítottam és kiemeltem azt, ami segítette a csoportot, javaslatot tettem következő lépésre. Szövegértelmezésnél: összefoglaltam, amit már megállapítottak.
A feldolgozás kérdései:
- A tanácsról: ki az, aki szokott így tanulni? Miért jó? Mi a nehézsége? Próbálja ki mindenki egy héten keresztül legalább napi egy tantárggyal!
Az együttműködés, csoportban való viselkedéssel kapcsolatos kérdések:
- Hogyan működött a csoport? Mi történt?
- Kialakultak-e vezető szerepek?
- A vezetők mennyire tudták irányítani a csoportot?
- Milyen aktívan vettek részt a csoport tagjai a feladat teljesítésében? (Ki, mit tett?)
- Voltak-e visszahúzódók?
- Kialakult-e kiabálás, veszekedés, sértegetések, nem a témához kapcsolódó tevékenységek?
- Voltak-e szándékosan zavaró, bomlasztó csoporttagok.
- Mit csináltatok jól?
- Mi az, amit másként kellett volna?
- Te mit tanultál?
A következő minta egy 12 fős csoport esetére, úgy, hogy a második tanácsból csak 4 mondatot osztottam ki. (Forrás: https://karrierkod.hu/blog/gyorstanulas-6-tipp-hogy-idot-nyerj-magadnak)
Tanulj még aznap!
- Általános tapasztalat, hogy diákok nagy része utolsó pillanatban tanulja meg az anyagot.
- Ha mondjuk hétfőn volt biológia órája és legközelebb csütörtökön lesz, akkor szerdán áll neki a hétfőn leadott anyagot megtanulni.
- De tudni érdemes a gyorsabb tanulás érdekében, hogy 24 órán belül az új infó 80%-a elszáll a memóriából.
- Vagyis amit hallottál a tanártól hétfőn, annak csak a 20%-ára emlékszel szerdán.
- Mondhatni majdnem nulláról indulsz.
- Jobban jársz, ha hétfőn készítesz egy jegyzetet, ezzel rögzíted az emlékezetedben a lényeget.
- Szerdán sokkal gyorsabban megy a fejedbe.
- Ráadásul hatékonyabb, mert a “többször keveset” hatékonyabb tanulást eredményez, mint az egyszer sokat.
- Talán nálad is gyakran előfordul, hogy tanulás közben be van kapcsolva a géped, kezed ügyében van a mobilod, talán még a zene is szól.
- Ez könnyen eltéríti a figyelmed.
- Jobban teszed, ha kizársz magad közeléből minden csábító dolgot, ami elvonhat a tanulástól.
- Hiába is mondod, hogy megosztott figyelemre vagy képes, ez csak duma.
- Ezt te is tudod, csak áltatod magad.
- Ezért, ha gyorsan és jól szeretnél tanulni, akkor csak a tanulásra koncentrálj!
- Így rohamtempóban fogsz haladni.
- Van azonban egy kivételesen megengedett zene: a relaxációt elősegítő.
- Hacsak el nem alszol tőle.