Bejegyzés

Egyenesből keresztbe

A játékra keresve általában az alábbiakat találjuk az interneten, de javasoljuk, hogy ne így kezdjük tanítani! (Mi inkább így nevezzük: csöbörből vödörbe.)

Egy labdát (vagy puha játékot) dobálnak egymásnak a körben ülő csoporttagok. A dobó a következő állítások valamelyikét mondhatja:

  • Keresztből egyenesbe
  • Egyenesből keresztbe
  • Keresztből keresztbe
  • Egyenesből egyenesbe

Vagyis két szót kell variálni: az egyenes és a kereszt szavakat.

A játékvezető, aki ismeri a szabályt, minden dobás után közli, hogy a dobáskor elhangzott állítás megfelel-e a szabálynak vagy nem. Aki rájön a szabályra, megsúghatja a játékvezetőnek, és ha jó a megfejtése, a továbbiakban a játékvezetőt segíti azzal, hogy ő is közli, hogy a kijelentés a szabály szerint jó vagy sem.

A szabály: keresztezik-e a dobó és az elkapó játékosok lábai egymást. Ha a dobóé keresztezi, akkor a “Keresztből…” kezdet a jó, ha az elkapó éppen nem keresztezi a lábait, akkor az “…egyenesbe” befejezés a helyes.

Ideális létszám: 15-20 fő

Javasolt változat: “Csöbörből vödörbe”

  • A játékot azzal kezdjük, hogy megbeszéljük a szólás jelentését, konkrét példákat hozunk saját élethelyzetekből.
  • Választunk két bármilyen, egymástól eltérő szót. Pl. vödör és csöbör (ezt ma már meg kell magyarázni a diákoknak). Az egyik pl. jelenti a fiúkat, a másik a lányokat. Erre hamar rá fognak jönni a játékosok. Ekkor nehezítünk:
  • Másik két szót választunk (a gyerekek javasoljanak)! A két szó jelöljön a tanulókon egy-egy jól felismerhető tulajdonságot: pl. fűzős cipője van-e vagy nem a dobó/elkapó játékosoknak. A játék menetén könnyen változó jellemzőket csak fokozatosan vezetjük be. Ezek a láb keresztezésén kívül lehet pl. az is, hogy hosszú ujjú felső ruha vagy rövid ujjú ruha van a tanulón. Ha már néhányan rájöttek, akkor a játékvezető kezdeményezheti, hogy különösebb feltűnés nélkül leveszi a rajta lévő hosszú ujjú pulóvert (mondván, hogy melege van), és innentől kezdve az addigi megjelölés helyett a másik szó fog illeni rá. A szabályt felismerő játékosok ilyenkor maguk is elkezdik ezt az öltöző-vetkőző tevékenységet, jól szórakozva a többieken.

Megbeszélés javasolt témái:

  • A “Csöbörből vödörbe” megbeszélése (saját élethelyzeti példák).
  • a játék közbeni érzések

Lábemelés körben

Körbe állunk terpeszállásban, úgy hogy a lábunk összeérjen. A feladat, hogy két egymás mellett álló ember összeérő lábát egyszerre emelje fel. Read more

Billenő székek

Körbe rakjuk a székeket, annyit, ahányan vagyunk. Befelé néz az ülőkéje.
Minden szék mögé áll valaki. A széket mindenki kifelé billentve tartja, hogy csak két lábon áll. Csak egy kézzel szabad hozzáérni a támlájához.
Feladat: minden játékosnak tovább kell haladnia és egy kör megtétele után vissza kell érnie, meg kell tennie egy kört úgy, hogy:

  • sorban minden széket meg kell tartania
  • egyetlen széknek sem szabad sem felborulni, sem mind a négy lábán állnia, végig két lábon kell maradniuk,
  • egy időben egy széket csak egy játékos érinthet,
  • a széket csak egy kézzel szabad érinteni.

 

Javaslatok a játékhoz:

  • A játékvezető ne adjon több instrukciót a feladat megoldásához, ne javasoljon stratégiát, arra a csoportnak magától kell rájönnie.

Megbeszélés javasolt témái:

  • Milyen tulajdonságok, milyen feltételek szükségesek a feladat sikeres végrehajtásához? (koncentráció, egymásra figyelés, ritmusérzék, ügyesség stb.)
  • Jelentek-e meg szerepek a megoldás kidolgozása és megvalósítása során? (pl. irányító, újító, ötletadó, akadékoskodó, egyetértő stb.)
  • Milyen érzelmek, érzelmi megnyilvánulások jelentek meg?
  • Hogyan tudunk segítséget adni másoknak (a szabályok betartása mellett)?