Szerezzük meg a narancsot!
A résztvevőket két csoportra osztjuk.
Az egyik csoport kimegy a teremből. A másik bent marad. Mindkét csoportnak elmondjuk a csoport feladatát külön-külön, hogy a másik csoport ne hallja.
Az egyik csoport feladata, készítsen narancslevet, ehhez szerezze meg a narancsot, mert a narancslé készítéséhez szüksége van a narancs belsejére. A másik csoportnak egy narancstorta elkészítéséhez kell megszereznie a narancsot, mert a héjára van szükségük.
Ha a kinti csapat bejön, a csapatok egymással szemben elhelyezkednek, közöttük elhelyezzük a narancsot.
Elmondjuk, hogy a kapott feladatot kell végrehajtaniuk (egy rövid megbeszélés után) úgy, hogy semmiféle erőszakot nem alkalmazhatnak. Érjék el a céljukat.
Amennyiben a feladat végrehajtása közben verbális vagy fizikai erőszakra kerül sor, újra kell kezdeni a gyakorlatot.