/Cikkajánló/

Pécsi Rita: Ott tartunk, hogy a gyerekek a legalapvetőbb érzelmeiket sem tudják kifejezni

Három nyelven beszél, két diplomája van – mégis boldogtalan. Pedig ha megmérnék az IQ-ját, az értelmi intelligenciája nagyon magas lenne. Miért nem boldogul mégsem az életben? … Az IQ mellett foglalkozott valaki az érzelmi intelligenciájával?

A szív intelligenciája egy erős hétköznapi tudás, mégis kevesen ismerik, alkalmazzák. …Az érzelmi intelligenciát csak sok-sok élménnyel, tapasztalattal, azonosulással tudjuk  fejleszteni. Eközben az iskolai tantárgyak 90 százaléka értelmi IQ-t fejleszt. Baj van – nem is kicsi – az arányok eltolódásával.

Példával tudná szemléltetni?

Azt, hogy mit jelent a szorzás, osztás, a gyerek megérti, esetleg be is magolja a definíciót. Vagy azt, hogy mikor volt a mohácsi vész, megtanulja. Évszámmal, szereplőkkel. Aztán elfelejti. Ha mindezt élménnyel tanítjuk, érzelmi kötődéssel, bevésődik. Persze nem csupán arra való az érzelmi intelligencia, hogy eredményesebben tanuljunk, mert más területeken még sokkal fontosabb lenne, mondjuk a való életben.

Diplomás, jól kereső emberek boldogtalanok. Nem jönnek ki a főnökkel, képtelenek csoportban dolgozni, romokban a magánéletük. Éveken át fejlesztették az IQ-jukat, de az érzelmi intelligenciájuk fejlődése elmaradt … A mai fejvadászok épp ezért már nem az IQ-t nézegetik, hanem azt, hogy …milyen az önértékelése, hogy kezeli az érzelmi feszültségeket, van-e lelkiismerete, képes-e az együttműködésre, vannak-e eredeti gondolatai, vállalja-e a tévedését, és ki tud-e abból jól jönni. Az érzelmi intelligencia felelős mindezért.

Ott tartunk, hogy a sok foglalkozás mellett a gyerekek a legalapvetőbb érzelmeiket sem tudják kifejezni. Dühöngenek, sírnak, csapkodnak, toporzékolnak – mert állandó nyomás alatt vannak, és a társas kapcsolatokra, az élményekre, a kötődésre barátokhoz… alig marad idő.

Az oklevelek, az eredmények nem kárpótolják mindezt?

… Hiába lesz ő az első, addig órákon át tartottuk a felesleges stresszben. Mert azzal, hogy első lett, valójában semmit sem értünk el. De azzal, hogy frusztráltuk, nagyon sokat ártottunk. És akkor nem beszéltünk a sok második, harmadik, hetedik helyezettről, aki ugyanúgy “bedobta” minden igyekezetét, és értetlenül áll, hogy miért nem volt ez elég? …És valójában mindig csak egy első van, a többi már második, harmadik – ez őrült nagy nyomás, feleslegesen.

Lehet, hogy van mindenkinek középfokúja – külön tanárral, így-úgy. Az iskola sokat profitált, a gyerekből kisajtoltuk, amit lehetett. De azzal ki fog foglalkozni, hogy az a gyerek boldog-e, sőt majd képes lesz-e a tudását alkalmazni, és főleg, hogy vajon mire használja azt?

Lehet ezen változtatni?

A jó hír, hogy az érzelmi intelligenciát bármikor lehet fejleszteni, de minél később akarjuk, annál nehezebb…

Bátor pedagógusok kellenek, akik felül merik bírálni az előírásokat, és nem a maximalista és téves szülői kívánságoknak akarnak megfelelni. Megóvják a gyerekeket a beteges teljesítményelvárásoktól – mert tudják, hogy az aztán egyenes út egy terápiára…

Papp Noémi cikke teljes terjedelemben megtalálható az nlcafe.hu-n.